“A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha….. Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.” (Pál apostol)

A szeretetnek van egy ösztön-szeretet része, amelyet minden élőlény érez. És van egy tudatos, teljes része, amelyet a fejlett tudattal rendelkező lények, így az ember is megtapasztalhat. A kettő együtt alkotja az igazi szeretetet, amelyet az ösztöneink keltenek életre, de a tudatunk tökéletesít, nevel fel, teljesít ki és tart folyamatosan életben.

A szeretet alapvető szintje az önmagunk szeretete. Hogyan is lehetnénk képesek mást szeretni, amíg magunkat nem szeretjük? Ez több, mint az elfogadás, ekkor az önismereten alapuló kritikus szeretet tanít meg bennünket az igazra, jóra és arra, hogy saját életünkért csak magunk vagyunk felelősek. Mások szeretete a családon belül kezdődik, de hamar kialakul a szűk kör, amelybe tartozókat szeretjük.

Ahogy érett felnőtté, férfivá és nővé válunk, megtapasztaljuk a mások szeretetét a maga teljességében. Ez olyan csodálatos érzés, ami talán ilyen teljességében csak az embernek adatik meg.

Az abszolút szeretetig csak kevés ember tud eljutni, pedig ez tenne bennünket különleges lénnyé. Ez az a szeretet, amit minden élőlény, minden ember iránt érzünk. Azért is oly nehéz ezt megfogalmazni, mert neveltetésünknél fogva erre nem vagyunk képesek, ezt magunknak kell kialakítanunk, megértenünk, hogy mit is jelent.

Boldog és szeretetben teljes Karácsonyt kívánok.

dr.Tatár Attila

www.bankweb.hu